JELENLÉT · 4 perc
A csend, amely tanít
Figyelve a belső csendünkben, megérkezhetnek azok a felismerések, amely a hétköznapok zajában hangtalanok.
Elcsendesedik a felszín
Különös az a pillanat, amikor a táj elcsendesedik. A szél megáll, a levelek mozdulatlanná válnak, a víz felszínéről lassan eltűnnek a hullámok.
Ebben a mozdulatlanságban válik láthatóvá mindaz, amit addig a mozgás eltakart.
Elindultam az önismeret útján, válaszokat kerestem, szerettem volna megérteni, miért ismétlődnek bizonyos helyzetek az életemben, miért reagálok újra és újra ugyanúgy, vagy miért olyan nehéz elengednem valamit, amiről már tudom, hogy nem szolgál.
Kérdeztem, elemeztem, kutattam a válaszokat és összefüggéseket kerestem.
A nyár elején megérkezett hozzám az a felismerés, hogy a válaszaim keresésének zaja valahol megakadályoz abban, hogy meghalljam azt, ami már régóta ott van bennem.
Fontos lett számomra, hogy elég csend legyen bennem ahhoz, hogy meghalljam azokat a válaszokat, amit keresek.
Ami a csendben történik...
Legyünk együtt jelen azzal, ami éppen itt és most van.
Szeretem megtapasztalni a jelenlétet, ebben a csendben és a pillanatban.
Ezek a pillanatok nem látványosak, volt olyan Velem, hogy egyetlen elkapott tekintetben nyilvánult csupán meg, volt, hogy egy hosszabb hallgatásban, vagy egy érzésben, ami szinte sejt szinten átjárva jelent meg Bennem. Megfigyeltem ezeket a pillanatokat és nem befolyásoltam a csendben történteket.
Különös belső tér nyílt meg számomra, akkor amikor ezeket a pillanatokat valakinek a jelenlétében élhettem át.
A segítő munkában számomra fontossá vált az elfogadó, megtartó, ítélkezésmentes kísérői munka.
Az elmúlt években egyre tisztábban megjelent bennem a LelkiCsend | Tükröződésben képe, egy olyan belső teret szeretnék biztosítani, ahol együttérző jelenléttel, kísérem a hozzám fordulót a BelsőCsend-hez való megérkezésében.
Mottóm:
A csend nem üresség
Az önismeretben ezért a csend megjelenése, nem a belső munka megszakítása.
Maga a csend munka.
Amikor nem töltjük ki azonnal a bennünk keletkező teret, lassan felszínre kerülhet valami, amit gondolataink és megszokott válaszaink addig elfedtek.
Egy régi érzés. Egy háttérbe szorított szükséglet. Egy felismerés arról, hogy valójában mire vágyunk.
A csend nem ad kész válaszokat. Nem mondja meg, kik vagyunk, és azt sem, hogyan kellene élnünk, csak teret teremt ahhoz, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, ami már ott van bennünk.
Ahogyan a tó felszíne sem alkotja meg a tájat, amikor elcsendesedik, hanem csak tisztábban tükrözi azt vissza.
Talán ezért tanít a csend.
Nem azért, mert mond valamit, hanem azért, mert egy időre elhallgat körülöttünk minden, ami megakadályozott abban, hogy meghalljuk önmagunkat.
EGY KÉRDÉS, AMIT MOST MAGADDAL VIHETSZ
Mi az, amire talán már régóta tudod a választ, de még nem volt benned – elég csend ahhoz, hogy meghalld?