A kert számomra egy olyan tér, ahol újra és újra megtapasztalhatom a természet szépségét, állandó ritmusát, a folyamatos vátozását is. Ez a változás pillanatról – pillanatra emlékeztet arra, hogy nem minden akkor történik, amikor szeretném.
Szeretem ezt a változást figyelni – újból és újból más arcát mutatja – miközben valami mégis ugyanaz marad benne – az alkotó Énem kifejeződése.
A kert számomra az alkotás egyik legszemélyesebb formája. Színekből, fényekből, formákból és az évszakok változásából születik – folyamatosan alakítom a kertet – újabb és újabb növényekkel és kerti kiegészítőkkel gazdagítom, de közben a kert is alakít engem, ezért érzem úgy, hogy a kert az alkotó Énem tükörképe.
A kertben sok minden visszaköszön abból, ahogyan önmagamhoz is közeledhetek.
Kisiskolás koromtól kezdve figyelem a kerteket és korán megfogalmazódott Bennem, hogy a kertek esetén is vannak törvényszerűségek: Nem minden magból lesz növény, nem minden év hozza ugyanazt a megjelenést, néha éppen ott jelenik meg valami új, ahol korábban nem is gondoltam volna…
2021 szeptemberétől elkezdtem a saját kertem kialakítását. A kert éveiben – összegyűjtöttem néhány fotót, amely a kert alakulásába enged betekintést. Kellemes szemlélődést kívánok a kert történetéhez!
Ebben az évben még minden a kezdet bizonytalanságát és annak ígéretét is hordozta. A kert helyén először csak a lehetőséget láttam, majd lassan kialakult az a tér, amelybe már bele lehetett álmodni mindazt, ami később életre kelt. A föld előkészítésével nemcsak egy kert építése kezdődött el, hanem egy személyes alkotófolyamat is.
A kertnek ebben az évben kezdett igazán saját története íródni.
Az utak kijelölték az irányokat, az ágyások megteltek élettel, és a korábbi elképzeléseimből lassan megszületett egy olyan tér, amelyben már nemcsak a növények, hanem Én is egyre inkább megtaláltam a helyemet.
Az elmúlt két év munkája ekkorra már egyre láthatóbban összeért. Az ösvények mentén virágok nyíltak, a növények belakták a számukra kialakított teret, és a kert lassan saját ritmust teremtett.
Már nemcsak én alakítottam a kertet: a kert is megmutatta, merre szeretne tovább növekedni.
A növények ekkorra már összekapcsolódtak, az ösvények pedig természetesen vezettek végig a színek, formák és illatok között.
A kert egyre kevésbé tűnt megtervezett térnek, és mindinkább önálló, lélegző világgá vált.
Megtanított arra, hogy a kiteljesedéshez nemcsak alakításra, hanem figyelemre és elengedésre is szükség van.
A színek, formák és illatok gazdagságában ekkorra már minden részlet megtalálta a maga helyét. A kert egyszerre lett rendezett és szabad: évről évre új arcát mutatja.
Arra emlékeztetett, hogy az önazonosság nem változatlanság, hanem annak szabadsága, hogy a saját természetünk szerint bontakozhassunk ki.
A kert története tovább él minden új hajtásban, kibomló sziromban és egymásba kapaszkodó növényben.
Már nemcsak a kert egészét látom, hanem azokat az apró csodákat is, amelyek napról – napra mutatják meg magukat.
Ebben az éveben a kert arra tanít, hogy a valódi jelenlét nem mindig a nagy változásokban, hanem a részletek csendes észrevételében születik meg.